|
2003-ban Kanadában jártam, egy magyar származású foltvarró, Dobray Zsuzsa hívott meg szinte ismeretlenül, majd meglátogattam néhány rokonomat is. Így eljutottam a Niagarához is. De ott, mint egy japánnak csak a jelenlétem volt a fontos: hogy én Gelencsérné Lazarovits Klári ott vagyok. A híres nagy vízesésénél nagyobb élmény volt a több órás autóút a Fraser völgyében. A nagyesésű, és így sebes vizű, erdős és sziklás hegyek közt kanyargó folyó mentén a folyási irányban haladtunk biztonságos autóúton, de ősszel piroslik a víz, a lazacok milliárdjai az árral szemben küzdik fel magukat az Adams folyóig. Hihetetlen! Lenyűgözött a természet, és a folyó menti két hatalmas mérnöki alkotás: az út és a vasútvonal. Az út fenomenális mérnöki alkotás, de még fiatal, alig pár éves és építésénél már bevetették a XX. század végének technikáját: lézeres, digitális földmérő eszközök, légi felvételek, a hegyekhez illő gépmonstrumok, stb. Láttam filmen, és ámultam, bámultam. De rám a vasút nagyobb hatással volt. Itt van a világ legélesebb hajtűkanyarja. Amikor áthalad rajta a szerelvény, az első kocsikból párhuzamosan lehet látni a szerelvény végét. Nagy ország, hosszú szerelvények jönnek, mennek, vagy éppen állnak. Sokszor számoltam a konténereket és tartálykocsikat (hagyományos vagonokat nem láttam), a rekord 273 kocsi 3 mozdonnyal: egy elől húzza, hátul egy tolja a vonatot, és egy a közép táján besegít. Az úthoz képest a vasútvonal már öreg, a XIX. században mondhatni, hogy kézimunkával készült.! Hajdan, ifjú mérnök koromban, a XX. század második harmadában még hasonló módszerekkel dolgoztunk. Egyik munkámnál egy 2 kilométeres vonalas műtárgyhoz a térképkészítés pár hetes csapatmunka volt, a tervezés jó hetet, a kitűzés is napokat vett igénybe. Az építkezésnél már megjelentek a gépek, de így hatalmas munka volt. Mindössze 2 kilométer szelíd lankás hazai tájon! Így jól el tudom képzelni, hogy az addig csak aranyásók, prémvadászok és indiánok által járt zord és vadvidéken, autó nélkül, gyalog, vagy lóháton, Micsoda emberfeletti munka lehetett már maga az előkészítés is. Az építkezéshez emberek ezreit, főleg kínaiakat fogadtak fel. Kegyetlen munka, mostoha körülmények közt, szinte éhbérért, temérdek áldozattal. Azt mondják, hogy minden egyes kilométerre egy halott jut. A természet a mai napig sem fogadta be az utat és a vasutat, szinte naponta bombázza a lezúduló sziklákkal, kövekkel. Az út meglehetősen biztonságos, jól kiépített, állandóan őrzött védelme van, de a vasúti szerelvények védelme szinte megoldhatatlan feladat. Összegezve: a Fraser völgye egyszerre
tanítja meg bámulni és tisztelni a természet és az alkotó ember
hatalmát. Budapest, 2004 augusztus
|
