|
A MAGYAR FOLTVARRÓ CÉH 15 ÉVE
Az 1980-as évek
végén, amikor a politikai változások végigsöpörtek egész
Kelet-Európán, amikor nálunk is megnyíltak az információs
csatornák és önszerveződő csoportok alakulhattak, a
kreativitásuk kifejezésmódját kereső nők örömmel fedezték fel
maguknak a foltvarrást, ami egyszerre nyújtja az alkotás és a
közösséghez tartozás élményét.
Az amerikai székhelyű Nemzetközi Foltvarró Szövetség, az IQA,
Európában először 1988-ban Salzburgban rendezte meg nemzetközi
kiállítását és találkozóját, melynek hatására sorban alakultak
az európai foltvarró céhek. A régies céh elnevezés azokra az
értékekre utal, melyeket a magát modernnek tartó jelenkor
többnyire hanyagol: szolidaritás, minőség, közösség, mely
mindenki számára nyitott. A nagy eseményre Magyarországról –
véletlenszerűen – Dolányi Anna és Czáka Sarolta jutottak ki,
akik azonnal elhatározták, hogy itthon is elindítják a foltvarró
mozgalmat, melynek célja egyrészt e sokoldalú tevékenység
népszerűsítése másrészt egymás segítése és megbecsülése örömteli
alkotó munka keretében.
Még ebben az évben életre kelt Budapesten a Margaréta Foltvarró
Kör, s Debrecenben összeálltak a Tarkabarkák 12-12 alapító
taggal. E két csoport elhatározására született meg a Magyar
Foltvarró Céh 1989-ben, mely kezdettől bekapcsolódott a
nemzetközi foltvarró mozgalomba, és amely azóta is az egyetlen
ilyen szervezet a volt „Keleti Tömb” országaiban.
Az alapítók egy nemzetközi felhívás segítségével tették
ismertebbé a foltvarrást Magyarországon. A világ foltvarróihoz
szóló kérésükre: „Küldj egy szívet vagy egy virágot
Magyarországnak” - 27 országból közel 1300 társunk küldte el
szívét-virágját, sokan egy blokk formájában, de több nagyméretű
quilt is érkezett. Ezekből a munkákból és a magyar céhtagok
alkotásaiból összeállított nagyszabású kiállítás körbeutazta az
országot, újabb híveket szerezve e művészeti ágnak. A
kiállítások befejeztével a munkák egy jótékonysági aukción a
debreceni Hospice Alapítvány javára keltek el. Szinte valamennyi
kiállítást tanfolyam követte, amelyek után helyi csoportok
alakultak. Ekkor jelent meg az első magyar „foltos-könyv” is,
amely újabb tagokat toborzott.
1996-tól bejegyzett egyesületként a Céh hivatalosan működik,
jelenleg 8 régióban 60 csoport tevékenykedik, ebből 14
Budapesten. A közel 700 fős taglétszám folyamatosan emelkedik,
jelenleg hat férfit számlál. A céh életének szerves részét képző
régiók önálló egységek, évente egy-két alkalommal rendeznek
szakmai-baráti összejöveteleket, hogy tapasztalataikat,
ötleteiket kicseréljék és megmutassák egymásnak legújabb
alkotásaikat, vagy jótékonysági célra varrjanak. Őrizve a
korabeli céhek hagyományait, nálunk az újonnan belépő tagok
20x20 cm-es blokkot varrnak. Az ezekből összeállított nagyméretű
„Céhlevél” reprezentálja az egész tagságot országos
rendezvényeinken. 2004 nyara óra Céhünk tagja az Európai Quilt
Szövetségnek, az EQA-nak, amelynek keretén belül még szorosabb
szakmai kapcsolatokat tudunk kialakítani európai társainkkal,
miközben baráti kapcsolatok szövődnek, melyek segítik megismerni
más népek kultúráját.
A bemutatkozás, megmérettetés legfontosabb színterei a
kiállítások, pályázatok és az ezeket kísérő rendezvények,
tanfolyamok. A céh 1993 óta évente rendez országos
kiállításokat, váltakozva egyszer vidéken, egyszer pedig a
fővárosban. A budapesti kiállítások anyaga az utóbbi négy
alkalommal „Határtalanul – Magyarok Foltvarró Fesztiválja”
címmel a határokon túl élő magyarok alkotásaira is kiterjed,
ennek a rendezvénynek a céh székhelyéül is szolgáló Magyar
Kultúra Alapítvány székháza ad otthont.
Az itthoni kiállításokon elért eredmények többeket bátorítottak,
hogy külföldi pályázatokon is részt vegyenek. Egyre több magyar
munka jelenik meg komoly sikerrel a rangos európai
kiállításokon. Az évek során Céhünk több külföldi foltvarró
fesztiválon is bemutatkozhatott: a strassbourgi Quilt Expon
diavetítéses bemutatónk nagy sikert aratott, válogatott
alkotásainkat Franciaországban Val d’Argentban, Dolányi Anna
amerikai ösztöndíjának köszönhetően Houstonban, EQA
tagországként pedig Birminghamben, Dublinban és Nagoyában
állítottuk ki. 2005-ben a franciaországi St Jean de Luz „Quilt
en Sud” fesztiválja lát minket vendégül.
A világból számos csoport járt nálunk, többek között Svájcból
egy genfi, Németországból a gröbenzelli és az augsburgi,
japánból az Island Quilters. Azok a társaink, akik nem voltak
külföldi kiállításokon, a hozzánk meghívott alkotóktól kaphatnak
a nemzetközi irányzatokból ízelítőt. Ezek a kiállítások és
találkozók jó alkalmat teremtenek nemcsak az ismerkedésre és
tanulásra, de sokszor hosszú távú barátságok kialakulására is.
A 2003-as év a kékfestő jegyében telt. A Pápai Országos
Kiállításon a céh tagjai mutatták be hazai kékfestőből készült
színvonalas foltmunkáikat, a gödöllői meghívásos nemzetközi
kiállításunkra „Variációk magyar kékfestő anyagokra” pedig 30
ország 53 textilművésze küldte el sajáttervezésű alkotásait.
Ezeknek a kiállításoknak az anyaga Franciaországban, Európai
Patchwork Találkozón jelentős nemzetközi ismertséget és
elismertséget zerzett a Céh számára.
A Céh megalakulása óta fontos céljának tartja, hogy tagjainak
lehetőséget biztosítson a továbbképzésre, új technikák
elsajátítására. Évközben rendszeresen tartunk tanfolyamokat az
ország különböző településein, Budapesten a Textil Múzeumban,
illetve székhelyünkön a céh elismert oktatóival rendezünk
kurzusokat. Nagyon népszerűek a több napos vagy hetes nyári
táborok, ahol több idő fordítható egy-egy új módszer
megtanulására. Ezekre az alkalmakra gyakran hívunk vendég
tanárokat a nagyvilágból. Kiváló mestereket láthattunk vendégül
Franciaországból, Svájcból, Hollandiából, Németországból,
Írországból és az USA-ból. Tudásunk gyarapítását szolgálja saját
könyvtárunk, amely több mit 200 példányával Budapesten és több
vidéki városban áll tagjaink rendelkezésére, s amelynek anyagai
az egyes városok között évről évre cserélődnek.
Másik fontos célunk hogy a kiemelkedő minőségű munkának minél
nagyobb elismerése legyen, ezért – a céhszellem jegyében –
létrehoztuk a céhmesteri címet. A zsűri a céhmesteri címet
azoknak a tagjainknak ítélheti oda, akiknek legalább öt
alkotását elfogadta. Az országos kiállítások első helyezett
munkái automatikusan bekerülnek az öt munka közé. Az első évben
három neves tagunkból, később három céhmesterből álló zsűri a
beküldött munkákat előre kidolgozott szempontrendszer alapján
értékeli évente egyszer. A zsűrizések anyagait archívum őrizi,
napjainkig 11 céhmesterünk van.
Hétköznapjaink fontos foltos hírforrása a havi rendszerességgel
megjelenő újságunk, a Hírfoltok, a 2004-ben indult negyedévi
színes magazinunk, a Színfolt, továbbá internetes honlapunk a
www.foltvarro.hu. Ezeken a fórumokon értesülhetnek tagjaink
fontosabb hazai és nemzetközi pályázatokról, kiállításokról, de
az aktuális információkon túl szakmai cikkeket és
összejöveteleinkről, rendezvényeinkről szóló hangulatos
beszámolókat, jeles társainkkal való interjúkat is olvashatnak.
2004-ben ünnepeltük a Céh 15 éves fennállását. Köszönettel
tartozunk minden tagunknak, kül- és belföldi barátainknak,
támogatóinknak és szponzorainknak, akik hozzájárultak
sikereinkhez, fejlődésünkhöz és nemzetközi eredményeink
eléréséhez, melyek sora – reméljük – tovább folytatódik. Célunk,
hogy a foltvarrást minél többen megismerjék és megszeressék
Magyarországon, és nagyobb elismerést szerezzünk magas
színvonalú alkotásainknak! |