Erdélyi
kályhacsempék
(Fényképezte
Csendes Mihály)
 

Edirne
Muradiye Dzsámi
Iisztanbul
Çinili Köşk
Chora bizánci
monostor
 

(Adorján Imre felvételei)

(Fotó: Bódis Pál)

A törökországi Konya / Beyşehir mellett végzett ásatások leletei. Jelenleg Konya-ban, a Karatay Medresze Múzeumban vannak kiállítva. A csempék Aláeddin Kaikubad (uralkodott: 1219-1237) szeldzsuk szultán tóparti Kubadabad nevű kastélyát díszítették, melyet a 13. sz-ban építettek.
„Aláeddin megrajzolta a saját elképzelése szerint felépítendő kastély vázlatát. Szalaeddin Köpek pedig hozzáfogott a kedves és tetszetős vázlat alapján egy kerek íveken nyugvó, magas kupolás, az égboltot is láttató, türkiz és lapiszlazuli festett padozatú, a lilába játszó égboltot megkékítő, lelket megragadó szeráj építésébe… A vártnál is tökéletesebb szeráj építése, a szultán kívánsága szerint, rövid időn belül befejeződött” – írja Ibn Bibi szeldzsuk történész. A forrásokból korábban ismert szerájt csak az 1965-ben megkezdett ásatások tárták fel. A falakat színes csempék borították. Díszítményei között vélhető, hogy az egyiken a szultánnak, Kaikubádnak a portréja van megörökítve.
(Fényképezte és kommentálta Adorján Imre)

   

Sardesből 
márványcsempék
és mozaikok
 

A sardesi zsidó diaszporának a zsinagógájában feltárt padló és faldíszítések képei.
Sardes az egykori Kyros (Krőzus) székhelye volt és folyamatosan lakott város. A Bibliában János Jelenések könyvében is levelet ír a szardeszieknek. 
(Fényképezte és kommentálta Adorján Imre)


Velence Szent Márk templom


   
 Granada Alhambra Andalúziai muszlin csempe
Jellegzetes arab iszlám csempék

 

 

 

 

Lahore (Pakisztán)


Penrose csempe a
bostoni múzeumból

Modern épületburkolat (Melbourne)